RSS Feed

Bortartó állványok: tárolja palackjait biztonságosan és stílusosan!

bortartó állványok

A magyar bor történelme egészen a Római-korig vezethető vissza, hiszen ekkor kezdődött meg a szőlő meghonosítása. Az első borvidékek 1703 után kerültek kialakításra, és azóta is töretlen a jelenlegi 22 körzet munkássága. Ebből kifolyólag a borkészítés és borfogyasztás Magyarországon mindig is nagy népszerűségnek örvendett, és az igazi borrajongók számos palackot tárolnak otthonukban a jeles alkalmakra, az étkezésekre vagy épp a hétköznapi beszélgetésekre. Fontos a palackok megfelelő tárolása, amit többféle módon érhetünk el, és akár belsőépítészeti elemként is alkalmazhatjuk azokat, ha bortartó állványokon kerülnek elhelyezésre.

Ezek a borállványok többféle kialakításúak és kapacitásúak lehetnek, hiszen egy ilyen termékek forgalmazására szakosodott webáruházban egytől 91 darabos kapacitással rendelkező tárolókat is találhatunk. Előbbi borállványok az otthonok ékkövei lehetnek, hiszen különleges díszítéssel rendelkeznek, míg az utóbbiak inkább a borospincékben és boltokban nyújthatnak nagy segítséget a bortárolásban.

Akármilyen borállványt is keres a palackozott borok megfelelő tárolásához, a BIO FLAME s.r.o. által üzemeltetett Borállvány Shopban garantáltan megtalálhatja azt, amelyikre szüksége van. Fém, műanyag és faalapú bortartó állványaink modern és klasszikus kialakításúak, és egyes darabok különleges díszítéssel is rendelkeznek, amely bármely otthonba kiválóan passzol és feldobja annak hangulatát is.

Ha szeretne kiváló minőségű és stílusos borállványok közül válogatni és online rendelni, kérjük, látogasson el a www.borallvany-shop.hu internetes oldalra, ahol fa, fém és műanyag borállványok mellett kombinált állványokat is találhat, amikkel egyszerűen tárolhatja a testes és finom borok palackjait. Emellett borospoharak és bortartozékok széles választékával is találkozhat termékkategóriáink között. További információért és rendelési lehetőségért kérjük, látogasson el weboldalunkra, ha pedig bármilyen kérdése lenne borállványainkkal kapcsolatban, vegye fel velünk a kapcsolatot a 06 30/785 70 70-es telefonszámon, vagy az info@borallvany-shop.hu e-mail címen!